A BorsodChem beruházásai a cég piaci pozícióját és a fenntarthatóságot is erősíti

A BorsodChem beruházásai a cég piaci pozícióját és a fenntarthatóságot is erősíti

2023. 06. 30.

Fontos új létesítményeket adott át ünnepélyes keretek között berentei telephelyén a BorsodChem Zrt. 2019 óta zajló fejlesztéseinek részeként. A jelentős termelési kapacitásokat és egy saját villamoserőművet magukban foglaló legfrissebb projektek 400 millió euró értékben valósultak meg.

A kínai Wanhua Csoport tagjaként a BorsodChem 82%-ban gyárt exportra műanyag alapanyagokat. A fennállásának jövőre 75. évfordulóját ünneplő vállalat 2019 óta komoly beruházásokat hajtott végre operációjának fejlesztésére. A több mint 1 milliárd eurós beruházás legutóbbi fázisában most négy különböző létesítményt adtak át a cég Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Berentén található telephelyén.

Kettő új termelő egységet hoztak létre nitro-benzol és analin gyártása céljából, amelyek a BorsodChem vezető termékeihez szükséges fontos alapanyagok. Ez többek között lehetővég teszi a Kínából importált anilin kiváltását, és ezáltal csökkenti a BorsodChem karbonlábnyomát. Emellett egy évi 90 ezer tonnás kapacitású salétromsav üzem is épült.

A kapacitásbővítésen túl a BorsodChem az energiaönellátásba is invesztált. Egy új 50 MW teljesítményű kogenerációs erőmű segítségével megduplázódik a vállalat saját energia kapacitása, aminek révén hő- és villamosenergia igények kiszolgálása válik lehetővé. A földgáz tüzelésű, magas hatékonyságú erőmű továbbá csökkenti a cég energiapiaci kitettségét.

Az aktuális beruházások nagyszerűen illeszkednek a vállalat fenntarthatósági stratégiájába és tovább erősítik annak fundamentumait.

Iparági cikkek

N
A régió legjobb befektetési ügynökségének választották a HIPA-t az AIM Investment Awards-on

Az AIM Congress vezető befektetési platform Abu Dhabiban ismét összehozta a befektető világ befolyásos szereplőit a világ minden tájáról, ahol a HIPA megkapta a Közép- és Kelet-Európa & Törökország kategóriában a legjobb ügynökségnek járó AIM Investment Awardot.

2024. 05. 27.

HIPA #HIPA #AIM #HIPA #Díjak #720 millió euró #Versenyképesség
N
AmCham üzleti fórum: A HIPA elkötelezett a magas hozzáadott értékű beruházások számának növelése iránt

Az amerikai cégek a negyedik legnagyobb befektetői közösséget alkotják hazánkban, a gazdasági kapcsolatok pedig kiállják az idő próbáját. Magyarország mindent megtesz azért, hogy az amerikai vállalatok a jövőben is ide hozzák közvetlen tőkebefektetéseiket, hangs...

2024. 05. 13.

HIPA #HIPA #Amcham #HIPA #Versenyképesség #Beruházás #Üzleti fórum
N
Magyarország ismét az élen végzett a régió legvonzóbb beruházási helyszínei között

A kereskedelmi ingatlanok, gazdaságfejlesztés, létesítménytervezés, lokációelemzés és közvetlen tőkebefektetések vezető kiadványa, a Site Selection Magazine minden évben közzéteszi Global Best To Invest rangsorait, hogy pillanatképet adjon a legjobb beruházási h...

2024. 05. 13.

HIPA #HIPA #Site Selection Magazine #Global Best to Invest #Magyarország #Budapest #Versenyképesség