A koronavírus okozta károk kompenzálására új program kerül bevezetésre nagyvállalatok számára
2020. 09. 23.
Összhangban az Európai Bizottság 2020. június 23-án született jóváhagyó döntésével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium új kompenzációs programot indított el, amely támogatás igénylésében a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) nyújt segítséget. 2020. július 6-tól elérhető a kizárólag nagyvállalatok számára meghirdetett program a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképességnövelő támogatásról szóló 7/2020. (IV.16.) KKM rendelet módosítása alapján.
A koronavírus-járvány súlyos gazdasági hatásai következtében a vállalkozások bevételei és eredményei csökkentek. A koronavírus-járvány miatt szükséges adminisztratív intézkedések következtében keletkezett károk enyhítésére azonban Magyarország egy új kompenzációs programot hozott létre, amelynek célja, hogy ezek a károk megtérítésre kerülhessenek.
A kompenzációs program keretein belül vissza nem térítendő készpénztámogatást igényelhetnek azon vállalkozások, amelyek vállalják, hogy a magyar gazdaság újraindításában részt vállalnak. A támogatási program megvalósítása érdekében 50 milliárd forint került elkülönítésre hazai forrásból.
A támogatási programmal kapcsolatosan bővebb információ az alábbi prezentációban érhető el ide kattintva.
Iparági cikkek
Az AIM Congress vezető befektetési platform Abu Dhabiban ismét összehozta a befektető világ befolyásos szereplőit a világ minden tájáról, ahol a HIPA megkapta a Közép- és Kelet-Európa & Törökország kategóriában a legjobb ügynökségnek járó AIM Investment Awardot.
2024. 05. 27.
HIPA #HIPAAz amerikai cégek a negyedik legnagyobb befektetői közösséget alkotják hazánkban, a gazdasági kapcsolatok pedig kiállják az idő próbáját. Magyarország mindent megtesz azért, hogy az amerikai vállalatok a jövőben is ide hozzák közvetlen tőkebefektetéseiket, hangs...
2024. 05. 13.
HIPA #HIPAA kereskedelmi ingatlanok, gazdaságfejlesztés, létesítménytervezés, lokációelemzés és közvetlen tőkebefektetések vezető kiadványa, a Site Selection Magazine minden évben közzéteszi Global Best To Invest rangsorait, hogy pillanatképet adjon a legjobb beruházási h...
2024. 05. 13.
HIPA #HIPA