AmCham üzleti fórum: A HIPA elkötelezett a magas hozzáadott értékű beruházások számának növelése iránt

AmCham üzleti fórum: A HIPA elkötelezett a magas hozzáadott értékű beruházások számának növelése iránt

2024. 05. 13.

Az amerikai cégek a negyedik legnagyobb befektetői közösséget alkotják hazánkban, a gazdasági kapcsolatok pedig kiállják az idő próbáját. Magyarország mindent megtesz azért, hogy az amerikai vállalatok a jövőben is ide hozzák közvetlen tőkebefektetéseiket, hangsúlyozta Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója az AmCham Hungary üzleti fórumán. A szakember kiemelte továbbá, hogy a magyar befektetésösztönzési stratégia mozgatórugója a K+F és egyéb tudásintenzív tevékenységek támogatása.

Az AmCham és a HIPA hosszú közös múltra tekint vissza. A két szervezet idén immár tizedik éve működik együtt szorosan, ami azt jelenti, hogy a közös munka az Ügynökség megalakulása óta folyik. Az évente megrendezett Business Meets Government találkozó ennek a figyelemre méltó munkakapcsolatnak a csúcspontja, amelynek eredményeképpen egy sor javaslatból vált az ország versenyképességének növelését célzó intézkedés.

Az AmCham a közelmúltban tette közzé legújabb ajánlásait a versenyképesebb és fenntarthatóbb Magyarországért folytatott együttműködésről. "Üdvözöljük a Kamara stratégiai meglátásait, és minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy ezen ajánlások közül a lehető legtöbb megvalósuljon, különös tekintettel azokra, amelyek az üzleti környezet további javítását szolgálják" – méltatta a dokumentumot Joó István.

A HIPA vezérigazgatója elismerően szólt arról is, hogy a tengerentúli befektetők milyen hatalmas mértékben járultak hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez. A HIPA 10 éves fennállása alatt több mint 2.000 projektet hozott tető alá 49 milliárd euró értékben, amelyek 150.000 új munkahelyet teremtettek. Ahogy Joó István rámutatott, a további sikerhez többek között elengedhetetlen az infrastruktúra fejlesztése, a vonzó támogatási és adókörnyezet, a termelékenység növelése és a képzett munkaerő.

Ezek közül a termelékenységnek jár minden bizonnyal a legmagasabb prioritás, amelyet a kutatás-fejlesztés óriási mértékben fokozhat. A HIPA pedig elkötelezetten támogatja a vállalatokat ebben a törekvésben, mivel a kapcsolódó beruházások minden eddiginél több előnyt élveznek.

"Olyan támogató környezetet szeretnénk létrehozni hazánkban, hogy az ide települő gyárak számára magától értetődő lesz, hogy erőteljes kutatás-fejlesztési tevékenységet folytatnak. Nagyon fontos, hogy az általunk nyújtott támogatások meggyőzhetik a vállalatok menedzsmentjét, hogy az ilyen projekteknek Magyarországon van jó helye. A felsőoktatási és szakképzési rendszereinket is úgy alakítottuk át, hogy a kutató-fejlesztői igényeket megfelelő munkaerővel ki tudjuk szolgálni” – összegzett Joó István.

Iparági cikkek

N
A régió legjobb befektetési ügynökségének választották a HIPA-t az AIM Investment Awards-on

Az AIM Congress vezető befektetési platform Abu Dhabiban ismét összehozta a befektető világ befolyásos szereplőit a világ minden tájáról, ahol a HIPA megkapta a Közép- és Kelet-Európa & Törökország kategóriában a legjobb ügynökségnek járó AIM Investment Awardot.

2024. 05. 27.

HIPA #HIPA #AIM #HIPA #Díjak #720 millió euró #Versenyképesség
N
Magyarország ismét az élen végzett a régió legvonzóbb beruházási helyszínei között

A kereskedelmi ingatlanok, gazdaságfejlesztés, létesítménytervezés, lokációelemzés és közvetlen tőkebefektetések vezető kiadványa, a Site Selection Magazine minden évben közzéteszi Global Best To Invest rangsorait, hogy pillanatképet adjon a legjobb beruházási h...

2024. 05. 13.

HIPA #HIPA #Site Selection Magazine #Global Best to Invest #Magyarország #Budapest #Versenyképesség
N
Szintet lép magyar operációjával az árnyékolórendszerek német specialistája

A német tulajdonú családi vállalkozás, a Warema Sun Shading Systems Hungary Kft. átadta legújabb beruházását pécsi telephelyén. A mintegy 8 millió euró értékű projekt keretében porfestő üzem épült, emellett pedig telepítették a gyártáshoz szükséges technológiai ...

2024. 05. 08.

HIPA #HIPA #Warema #8 millió euró #Pécs #Napellenző rendszerek #Kapacitásbővítés