Ismét fejleszt az Edelmann Zalaegerszegen

Ismét fejleszt az Edelmann Zalaegerszegen

2017. 11. 06.

Czirkl György, az Edelmann Packaging Hungary ügyvezető igazgatója

Jelentős beruházással korszerűsíti gépparkját az Edelmann Hungary Packaging Zrt. Zalaegerszegen. A több mint 10 millió euró értékű beruházással nemcsak a termelési mennyiséget tudja növelni a német vállalat, hanem magasabb minőségű és hozzáadott értékű termékekkel is el tudja majd látni partnereit. Az erős közép-európai regionális versenyben elnyert beruházás 100 új munkahelyet is jelent a gazdaságfejlesztés fókuszában álló délnyugat-magyarországi térségben.

Az elsősorban papír csomagolóanyagokat gyártó német Edelmann cégcsoport 2010. év végén vásárolta fel a Zalai Nyomdát. Ez követően egy zöldmezős beruházás keretében felépült egy új gyártócsarnok, raktárhelyiségekkel és irodákkal, illetve megszűntették a korábbi előnytelen területi elhelyezkedésből adódó hátrányokat.

Az új gyártócsarnok nyújtotta lehetőségek, valamint a folyamatosan növekvő megrendelések együttesen tették szükségessé a mostani fejlesztést. Az új gépekkel magasabb hozzáadott értékű termékek lesznek gyárthatóak, ami újabb piaci szegmenseket nyithat meg, és kedvez az export árbevétel növekedésnek. A gyártóberendezés által megvalósítható új nyomdaipari folyamattal csökkenthetőek a gyártási költségek és a gyártás teljes folyamatának ideje is. A projekt célja egy innovatív, a piaci igényeket meghaladó, ugyanakkor költséghatékony nyomdaipari technológia kifejlesztése a magas minőségű, hajtott karton csomagolóanyagokat igénylő partnerek széles körének ellátásához.

Az Edelmann beruházása tovább erősíti Zalaegerszeg és a délnyugat-magyarországi régió pozícióját. A zalai megyeszékhelyen épülő, hagyományos és autonóm járművek tesztelésére egyaránt alkalmas járműipari tesztpálya várhatóan további, magas hozzáadott értékű kutatás-fejlesztési kapacitások betelepülését fogja magával vonzani, nem csak a járműipar, de az önvezetéshez szükséges 5G hálózati fejlesztésekhez kapcsolódóan is. Az építési munkálatok megkezdése óta eltelt néhány hónap alatt több tucat vállalat jelezte érdeklődését a pálya használatára, valamint a kapacitások a környező területre telepítésére vonatkozóan.

Iparági cikkek

N
A régió legjobb befektetési ügynökségének választották a HIPA-t az AIM Investment Awards-on

Az AIM Congress vezető befektetési platform Abu Dhabiban ismét összehozta a befektető világ befolyásos szereplőit a világ minden tájáról, ahol a HIPA megkapta a Közép- és Kelet-Európa & Törökország kategóriában a legjobb ügynökségnek járó AIM Investment Awardot.

2024. 05. 27.

HIPA #HIPA #AIM #HIPA #Díjak #720 millió euró #Versenyképesség
N
AmCham üzleti fórum: A HIPA elkötelezett a magas hozzáadott értékű beruházások számának növelése iránt

Az amerikai cégek a negyedik legnagyobb befektetői közösséget alkotják hazánkban, a gazdasági kapcsolatok pedig kiállják az idő próbáját. Magyarország mindent megtesz azért, hogy az amerikai vállalatok a jövőben is ide hozzák közvetlen tőkebefektetéseiket, hangs...

2024. 05. 13.

HIPA #HIPA #Amcham #HIPA #Versenyképesség #Beruházás #Üzleti fórum
N
Magyarország ismét az élen végzett a régió legvonzóbb beruházási helyszínei között

A kereskedelmi ingatlanok, gazdaságfejlesztés, létesítménytervezés, lokációelemzés és közvetlen tőkebefektetések vezető kiadványa, a Site Selection Magazine minden évben közzéteszi Global Best To Invest rangsorait, hogy pillanatképet adjon a legjobb beruházási h...

2024. 05. 13.

HIPA #HIPA #Site Selection Magazine #Global Best to Invest #Magyarország #Budapest #Versenyképesség