Vidéken folytatódik a GE beszállítói rendezvénysorozata

Vidéken folytatódik a GE beszállítói rendezvénysorozata

2018. 05. 18.

HIPA GE Beszállítói Fórum Debrecen Nagykanizsa

A sikeres budapesti és debreceni fórumok után Nagykanizsán folytatódik a GE, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség () és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közös szervezésű beszállítói fórumok sora. A Budapesten a vállalat központjában megrendezett nyitóeseményen több mint 70 hazai kis- és középvállalkozás mutatkozott be a vállalat képviselői előtt, míg a Debreceni Egyetemen a GE hat üzletága mellett az elérhető pénzügyi és szakmai támogatásokról is képet kaphattak az érdeklődő vállalkozások. A sorozat a nagykanizsai Fényforrásgyárban folytatódik május 31-én.

Az amerikai General Electric (GE) a világ vezető digitális iparvállalata, mely az ipart alapjaiban átalakító, egymással összekapcsolt, rugalmasan reagálni képes, prediktív szoftveralapú gépek és megoldások fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. Magyarországon mintegy 30 éve van jelen, ezen idő alatt nemcsak a legnagyobb amerikai befektetővé, de az egyik legnagyobb magyar vállalattá fejlődött, több mint 10 000 munkatársat foglalkoztatva. A vállalat 11 gyárat, 5 kutatás-fejlesztési központot és 3 üzleti központot üzemeltet 13 hazai nagyvárosban. A mintegy 10 üzletág a gazdaság széles spektrumát lefedi. A GE 2012 óta a magyar kormány stratégiai partnere.

A HIPA beszállítói osztályával és az MKIK-val közösen szervezett rendezvénysorozathoz a Miniszterelnökség is csatlakozott, hiszen nem csak a HIPA, hanem a kormányzat kiemelt célja a magyar beszállítói ökoszisztéma erősítése és fejlesztése, hogy a legmagasabb nemzetközi sztenderdeknek is megfelelő, regionálisan és globálisan is versenyképes vállalkozások helyben tudják kiszolgálni a nagyvállalatok igényeit.

A GE a magyar kormány stratégiai partnereként elkötelezett amellett, hogy a közép- és kelet-európai kis- és középvállalkozásokat a lehető leghatékonyabban integrálja beszállítói láncába, ezáltal segítséget nyújtva a nemzetközi piacralépéshez. E célkitűzés sikerét mutatja, hogy a GE régióból történő beszerzéseinek értéke meghaladja az évi 1,7 milliárd USD-t, a vállalat pedig 2020-ig jelentősen növelni kívánja a térségbeli kkv-któl, köztük a magyar vállalkozásoktól vásárolt termékek és szolgáltatások értékét. A GE ezt kis- és középvállalati beszállítói bázisának növelésével és a nagyobb beszállítók regionális beszállítókká történő fejlesztésének elősegítésével kívánja elérni.

Kapcsolódó cikkek

Iparági cikkek

N
A régió legjobb befektetési ügynökségének választották a HIPA-t az AIM Investment Awards-on

Az AIM Congress vezető befektetési platform Abu Dhabiban ismét összehozta a befektető világ befolyásos szereplőit a világ minden tájáról, ahol a HIPA megkapta a Közép- és Kelet-Európa & Törökország kategóriában a legjobb ügynökségnek járó AIM Investment Awardot.

2024. 05. 27.

HIPA #HIPA #AIM #HIPA #Díjak #720 millió euró #Versenyképesség
N
AmCham üzleti fórum: A HIPA elkötelezett a magas hozzáadott értékű beruházások számának növelése iránt

Az amerikai cégek a negyedik legnagyobb befektetői közösséget alkotják hazánkban, a gazdasági kapcsolatok pedig kiállják az idő próbáját. Magyarország mindent megtesz azért, hogy az amerikai vállalatok a jövőben is ide hozzák közvetlen tőkebefektetéseiket, hangs...

2024. 05. 13.

HIPA #HIPA #Amcham #HIPA #Versenyképesség #Beruházás #Üzleti fórum
N
Magyarország ismét az élen végzett a régió legvonzóbb beruházási helyszínei között

A kereskedelmi ingatlanok, gazdaságfejlesztés, létesítménytervezés, lokációelemzés és közvetlen tőkebefektetések vezető kiadványa, a Site Selection Magazine minden évben közzéteszi Global Best To Invest rangsorait, hogy pillanatképet adjon a legjobb beruházási h...

2024. 05. 13.

HIPA #HIPA #Site Selection Magazine #Global Best to Invest #Magyarország #Budapest #Versenyképesség